Vásárlási feltételek:
Bármely termékünk megrendelésével (akár e-mailben akár szóban a weboldalakon található telefonszámok bármelyikén) a megrendelő (a továbbiakban: vevő) igazolja, hogy jelen szabályzat minden pontját átolvasta, értelmezte, megértette és elfogadta.
Rendeléseket csak 18. életévüket betöltött személyektől tudunk elfogadni. Bármely, oldalunkon szereplő termék megrendelésével a vevő elismeri, hogy elmúlt 18 éves.
Termékeinket kizárólag csak kutatási felhasználásra értékesítjük. SZIGORÚAN NEM EMBERI VAGY ÁLLATI FOGYASZTÁSRA VAGY BÁRMINEMŰ EMBERI VAGY ÁLLATI FELHASZNÁLÁSRA!
Bármely termékünk megrendelésével a vevő elismeri hogy a terméket csak oldalunkon előírt célokra használja. A Budapest Herbál NEM VONHATÓ FELELŐSSÉGRE az oldalon található felhasználási javaslatoktól bármilyen más eltérő felhasználásból eredő következményekért!
A termékek elküldése után a küldemény bármely sérülése, esetleges nem megérkezése a szállító (posta, futár) felelőssége.
A vevő a megrendelésével igazolja, hogy az általa megadott szállítási cím nem oktatási, köznevelési, gyermekjóléti és gyermekvédelmi, vagy közművelődési feladatok ellátására rendelt épület vagy terület!
A Budapest Herbál diszkréten kezeli a vásárlók adatait, azt harmadik félnek nem adja ki.
A vevő a rendeléssel hozzájárul ahhoz, hogy a Budapest Herbál a vevő által megadott adatokat kizárólag belső használatra, rövid ideig megőrizze. A vevő külön kérheti adatainak azonnali teljes törlését!
A Budapest Herbál NEM VONHATÓ FELELŐSSÉGRE a megrendelésekért melyek: -
Nem kézbesíthetők mert a megrendelő rossz szállítási címet adott meg.
A szállítócég vagy futár hibájából bekövetkezett sérülésekért.
Külföldi megrendelések esetében a vevő köteles leellenőrizni az általa megrendelt termék jogi státuszát az adott országban! Az ebből fakadó esetleges következményekért a Budapest Herbál nem vonható felelősségre!
A Budapest Herbál fenntartja magának a jogot jelen vásárlási feltételek bármikor történő, bejelentés nélküli megváltoztatására.
1093 megjegyzés:
«Legrégebbiek ‹Régebbiek 801 – 1000 / 1093 Újabbak› Legújabbak»Elég valószínű. Pörgesd vissza, keresd Khalifa bejegyzését. 50 gramm vérdíj van a fején!
Legaljamaicanherbal
Innen mar rendeltem jo parszor es kuldtek is te mirol beszelsz
A partychemicals mocskolja a legaljamaicant más nevében. Nem veszed észre?
Egy 15 éves szellemi fogyatékos cigányerek járatja veletek a bolondját. Aki az ilyennek bedől, az még nála is hülyébb.
Csalók nevei, címei, email címei;
Pavelkó krisztina, Olvasztó Róbert, Olvaszto Dominik, Horváth Tamás, Horváth Attila, Oltyán Attiláné
Email; monidujv@gmail.com
Szállítási cím: 2400 Dunaújváros Dózsa György út 2, 3is.
Kerkuska katalin
Nagyvenyim, Fő u. 43, 2421
lukaszrihard@gmail.com
monidujv@gmail.com
szoltandujv@gmail.com
Ladányi Martin
Sági róbert
7435 somogysárd Jókai köz 4
Tóth István, Kőműves József, Farkas Nikolasz
9801 Vasvár
Járdányi utca 4
204774777
kovacstiborelado@gmail.com
Szabó Máté
Kossuth utca 7.
Besenyőd
4557
Korrekt, lendületes. Csak ajànlani tudom!
www.partychemicals.hu
Válasz
Olah 2021.junius.10 12:55
nagyon korrrektek vagytok már többször vásaroltam tölletek.
PARTYCHEMICALS.HU
Válasz
Oprics 2021.junius.10 2:56
Másrészt tényleg korrektek, diszkrétek és gyorsan válaszolnak + segitőkészek.
Partychemicals.hu
Válasz
Lola 2021.junius.10 4:34
Csak ajánlani merem mindenkinek, csalódni nem fogtok, garantáltan tetszeni fog szerintem mindenkinek
www.partychemicals.hu
Válasz
Klofolo 2021.junius.10 9:21
Nagyon korrekt csapat! Régen találkoztam ennyire megbizható csapattal!
partychemicals.hu
Válasz
Doberman 2021.junius.10 11:59
Diszkrét, megbízható csapat, korrektek, mindig pontosan a megbeszélt címre és időre megérkezik a rendelt termék, csak ajánlani tudom őket!
www.partychemicals.hu
Szarrágó csaló féreg

Sziasztok www.partychemicals.hu újra itt van!!!!
Újra lehet rendelni, nem kell félni a sok csalódástól,
ami jelenleg az interneten működik.!!!
Az oldalunk neve: www.partychemicals.hu magáért beszél.
Mindenki jól tudja, aki régóta rendel,
hogy sok csaló próbált vissza élni nevünkkel.
Sok hasonló email címet vagy oldalt próbáltak csinálni.
A weboldal ami magáért beszél.
www.partychemicals.hu
Magyarország legjobb minőségű termékei a legkedvezőbb árakon.
100%-ban LEGALIS, C-lista mentes élvezet!!
TERMÉKEINK:
2021. június 12. 13:08
Suicid írta...
Korrekt, lendületes. Csak ajànlani tudom!
www.partychemicals.hu
Válasz
Olah 2021.junius.13 12:55
nagyon korrrektek vagytok már többször vásaroltam tölletek.
PARTYCHEMICALS.HU
Válasz
Oprics 2021.junius.13 2:56
Másrészt tényleg korrektek, diszkrétek és gyorsan válaszolnak + segitőkészek.
Partychemicals.hu
Válasz
Lola 2021.junius.13 4:34
Csak ajánlani merem mindenkinek, csalódni nem fogtok, garantáltan tetszeni fog szerintem mindenkinek
www.partychemicals.hu
Válasz
Klofolo 2021.junius.13 9:21
Nagyon korrekt csapat! Régen találkoztam ennyire megbizható csapattal!
partychemicals.hu
Válasz
Doberman 2021.junius.13 11:59
Diszkrét, megbízható csapat, korrektek, mindig pontosan a megbeszélt címre és időre megérkezik a rendelt termék, csak ajánlani tudom őket!
www.partychemicals.hu
2021. június.13 14:25
Suicid írta...
Korrekt, lendületes. Csak ajànlani tudom!
www.partychemicals.hu
Válasz
Olah 2021.junius.13 12:55
nagyon korrrektek vagytok már többször vásaroltam tölletek.
PARTYCHEMICALS.HU
Válasz
Oprics 2021.junius.14 2:56
Másrészt tényleg korrektek, diszkrétek és gyorsan válaszolnak + segitőkészek.
Partychemicals.hu
Válasz
Lola 2021.junius.14 4:34
Csak ajánlani merem mindenkinek, csalódni nem fogtok, garantáltan tetszeni fog szerintem mindenkinek
www.partychemicals.hu
Válasz
Klofolo 2021.junius.14 9:21
Nagyon korrekt csapat! Régen találkoztam ennyire megbizható csapattal!
partychemicals.hu
Válasz
Doberman 2021.junius.14 11:59
Diszkrét, megbízható csapat, korrektek, mindig pontosan a megbeszélt címre és időre megérkezik a rendelt termék, csak ajánlani tudom őket!
www.partychemicals.hu
2021. június 15. 18:32
Suicid írta...
Kiemelkedő szolgáltatás. Gyors szállítás. Az áruk kiváló minőségűek. Az árak elfogadhatóak. Nagyszerű ügyfélszolgálat. Már vásároltam többször, és nagyon elégedett vagyok!
www.partychemicals.hu
Ogi 2021.junius.15 01:10
Jó üzlet, eredeti termékek gazdag választéka. Mindent elég gyorsan eljuttattak. Elégedett vagyok az áruk szolgáltatásával és minőségével.
www.partychemicals.hu
Ari 2021.junius.15 19:00
Gyors kiszállítás. Nagyon jó részletes tanács. Kiváló minőségű termékek. Minden csodálatos. A termékeket másnap megkaptam, a leírásnak megfelelően adták át.
www.partychemicals.hu
Grundi 2021.junius.15 04:50
Rendelt, gyors szállítás, remek termék. Először rendeltem itt. Eleinte aggódtam az előre történő fizetés (banki átutalás), a szállítás és a hatékonyság miatt. De csak ki akartam próbálni. Következtetés: SUPER !!! Minden tökéletes !!!
www.partychemicals.hu
Koszos csaló partychemicals
Uj Termék érkezet!!Friss kép a webshopon Találod.
6Cl-AKB
WWW.PARTYCHEMICALS.HU
Sziasztok www.partychemicals.hu újra itt van!!!!
Újra lehet rendelni, nem kell félni a sok csalódástól,
ami jelenleg az interneten működik.!!!
Az oldalunk neve: www.partychemicals.hu magáért beszél.
Mindenki jól tudja, aki régóta rendel,
hogy sok csaló próbált vissza élni nevünkkel.
Sok hasonló email címet vagy oldalt próbáltak csinálni.
A weboldal ami magáért beszél.
www.partychemicals.hu
Magyarország legjobb minőségű termékei a legkedvezőbb árakon.
100%-ban LEGALIS, C-lista mentes élvezet!!
Webshopunk bezárt.Kérjük ne adjatok le rendelést a weboldalon mert figyelnek minket a kékek ha nem akartok bajba kerülni.Pár nap mulva mindenkit értesitünk a fejleményekröl.
ÜDVÖZLETEL.
LEGALJAMAICANHERBAL
^^^^^
Kamu! Nem zárt be!
Mocskos dögevő analfabéta csaló partychemicals írta!
100% megbízhatóság!korrekt oldal elégedett vagyok vele!
www.partychemicals.hu
Dongo 2021.junius.15 09:01
teljesen elégedett vagyok, köszönöm, hogy vagytok!
www.partychemicals.hu
Válasz
Ton 2021.junius.16 15:05
Nagyon elégedetvagyok az oldalal és a termékel is kapcsolatban és köszönöm!
www.partychemicals.hu
Én sasa atol hogy nem ajánlod a partychemicals.hu én a tegnap rendeletem tölük és érdekes modon meg is kaptam én nem tudom mit rontod it másnak a hirnevét.
Ne hidjetek enek a sasa gyereknek mindenkinek ajánlom a partychemicals ö komentel rontja a korekt eladóknak a hirnevét.Szerintem sasa it tevagy a legnagyob csaló aki lehuza a népett.
1.Ugy irok ahogy én szeretnék nem kel tanitani!Mi jo van aban ha te mindenkit lejársz töb felhasználo nevében meny el dolgozni kedves sasa.Ne másokon élösködj elöb utob ugyis megleszel.3És kilesz taposva aza rohadék fejet te csicska.Minden csalonál a védekezés és a lejárás a fö cél és ha már ki löték a korekt eladokat jösz it mint mosttis a kisrichardos kamu emailal a legnagyob lehuzos aki mögöt te álsz.Mindenkit akit lehuztak az mögöt mr sasa és stb név ál.Legaláb a korekt eladoknak van weboldala nem csak emailrol irnak.Mint ahogy te is csinálod.Mert ök legaláb áldoznak bele pénzt nem csak 1 ingyenes emailt csinálnak és megkárositják az embereket.Nem kérem hejesirási szotárt mivel diret igy irok te hűje fasz.Csak te it teszed a fejed mindha kitudja ki a fasz lenél ozt kőzbe már it a forumon mindenkit megkárositotal te bánat.De én ide töbet nem irok nem akarok ijen lemaradi emberel leálni veszekedni.
3 korekt webshop van akinek nincs webshopja az mind kamu.
Legaljamaicanherbal
Partychemicals
Greenbabylon
A töbi mind egy csaló kutya.És elnézést a hejesirási hibákért.
PARTYCHEMICALS CSALÓ
PARTYCHEMICALS CSALÓ
PARTYCHEMICALS CSALÓ
PARTYCHEMICALS CSALÓ
PARTYCHEMICALS CSALÓ
PARTYCHEMICALS CSALÓ
PARTYCHEMICALS CSALÓ
It az emberek a véleményeket szokták megosztani nem höbörögni mint te hüje gyerek ;);)
Senki ne dőljön be enek a sasa meg aki emailal akarják megkárositani vevöket.
Csak aki webshopal rendelkezik.Mivel azt mint eza béna sasa gyerek meg a töbi csaló nem tud létrehozni és it vergödik höbörög.
3 Korekt webshop van!!
Legaljamaicanherbal
Greenbabylon
Partychemicals
Szerintem te it éled ki magad mert még a saját szüleidet is meglopot de hobo és ide feljösz vergödni mert pl nincs kivel elmenyél 1 jo hamburgert megeni vagy stb mert mindenkit átvertél már még az ismeröseid közül is és nem foglalkoznak veled ki vagy kűlönitve és ide feljösz vergödni a roszbajtol te csicska.Szerintem ide véleményeket kéne irni nem amit te csinálsz te bohoc.
PARTYCHEMICALS CSALÓ
PARTYCHEMICALS CSALÓ
PARTYCHEMICALS CSALÓ
PARTYCHEMICALS CSALÓ
PARTYCHEMICALS CSALÓ
PARTYCHEMICALS CSALÓ
PARTYCHEMICALS CSALÓ
Uj termékek érkeztek!Fris képek!!
www.partychemicals.hu
PARTYCHEMICALS CSALÓ
PARTYCHEMICALS CSALÓ
PARTYCHEMICALS CSALÓ
PARTYCHEMICALS CSALÓ
PARTYCHEMICALS CSALÓ
PARTYCHEMICALS CSALÓ
PARTYCHEMICALS CSALÓ
PARTYCHEMICALS CSALÓ
LEGALJAMAICANHERBAL CSALÓ
GREENBABYLON CSALÓ
PARTYCHEMICALS CSALÓ
LEGALJAMAICANHERBAL CSALÓ
GREENBABYLON CSALÓ
Hiába próbálsz másra vagy épp rám terelni, azzal hogy mocskolod az egyébkén korrekt legaljamaicant/greenbabylont és magadat is közé sorolod, nem fog menni, nagyon átlátszó. Mélységesen buta cigány vagy. Nem véletlenül vagy koldus.
PARTYCHEMICALS CSALÁS
Hiába próbálsz másra vagy épp rám terelni, azzal hogy mocskolod az egyébkén korrekt legaljamaicant/greenbabylont/partychemicals, nem fog menni, nagyon átlátszó. Mélységesen buta cigány vagy. Nem véletlenül vagy koldus.
PARTYCHEMICALS CSALÁS
LEGALJAMAICANHERBAL CSALÁS
GREENBABYLON CSALÁS
Ugyanabban a kommentben állítod azt is hogy korrekt, azt is hogy csalás.
IDIÓTA
PARTYCHEMICALS CSALÓ
LEGALJAMAICANHERBAL CSALÓ
GREENBABYLON CSALÓ
PARTYCHEMICALS CSALÓ
LEGALJAMAICANHERBAL CSALÓ
GREENBABYLON CSALÓ
Amugy jol belehetsz tépve aztse tudod már hogy hazudj xdxdxd Mivan nincs othol kenyér ösze visza beszélsz.Csak magadba irod a komenteked mindenki röhög rajtad.Plusz it véleményeket járunk megosztani egymásal nem 1ember hüjeségét olvasni.
Légyszives hagyd aba katogsz vagy mi ha ideges vagy szegyél hangyát ne it éld ki magad légyszives.
Mind a 3webshop rendben van te nem tudom miröl beszélsz.
PARTYCHEMICALS CSALÓ
LEGALJAMAICANHERBAL CSALÓ
GREENBABYLON CSALÓ
PARTYCHEMICALS CSALÓ
LEGALJAMAICANHERBAL CSALÓ
GREENBABYLON CSALÓ
Ma még a (B.N.C.)-ről nem írtál, pedig az kéne Zsuzsika.
Egy korrekt eladónak megvan a ügyfélköre, nem kell magyarázkodnia folyton, de te azt csinálod éjjel-nappal.
PARTYCHEMICALS CSALÓ
LEGALJAMAICANHERBAL CSALÓ
GREENBABYLON CSALÓ
PARTYCHEMICALS CSALÓ
LEGALJAMAICANHERBAL CSALÓ
GREENBABYLON CSALÓ
Messzemenőkig korrekt csapat, korrektek és segítőkészek, bátrán fordulhat hozzájuk az ember.
www.partychemicals.hu
Válasz
Redbul 2021.junius.15 03:15
Korrekt minőség és gyors kiszállítás! Többször is fogok rendelni! 🙂
www.partychemicals.hu
Válasz
Na 2021.junius.15 15:09
Ez így van nagyon korrektek
www.partychemicals.hu
Válasz
Erzsike 2021.junius.16 08:14
Kezdők vigyázzanak, csak tapasztalt és tajokozott embereknek ajánlom! Gyors, pontos szállítás! Nincs üres boríték és árverés!
www.partychemicals.hu
Válasz
Krisztián 2021.junius.16 09:18
100% megbízhatóság!korrekt oldal elégedett vagyok vele!
www.partychemicals.hu
Elképesztő termék. és nagyon tiszta. Grat! Egy nap múlva érkezett, és úgy tűnik
, hogy a kutatások valóban kiegyensúlyozottak és rendben vannak.
Remélem, hogy sokáig elérhető lesz. További jó munkát.
www.partychemicals.hu
Válasz
Poli 2021.junius.16 07:54
Ne keressen tovább. Ez nagyon jó termék, amely összehasonlítható az eredetivel. A szolgáltatás kiváló.
www.partychemicals.hu
Válasz
Kincs 2021.junius.16 09:21
kiváló vegyület sokféle kutatással
www.partychemicals.hu
Válasz
Gengszter 2021.junius.16 11:45
Ez az első termék, amelyet megrendelem erről az oldalról, és azt kell mondanom, hogy csodálkozom a minőségen!
Ez a kannabinoid a legmagasabb csúcsértéket adja, amit valaha tapasztaltam!!
www.partychemicals.hu
Tisztelt Vásárlók! Örömmel értesítünk benneteket, hogy a www.partychemicals.hu továbbra is folytatja tevékenységét! Továbbra is rendelhettek a legjobb minőségben és mennyiségben! Nállunk mindenki megkapja a számára megfelelő terméket! Garantáltan nincs csalódás! Verhetetlen árak! Kiváló minőség! Pontos mennyiség! Széles termék kínálat; többféle cannabinoid, többféle kristály,joker herbal füstölő! Magyaroszágon csak nállunk kapható termékek! Termékeink 100%-ban megfelelnek a Magyaroszágon érvényes jogszabályoknak! Látogass el weboldalunkra és rendelj még ma! Ne higgyjetek a sok csalónak! Web: www.partychemicals.hu
Kiemelkedő szolgáltatás. Gyors szállítás. Az áruk kiváló minőségűek. Az árak elfogadhatóak. Nagyszerű ügyfélszolgálat. Már vásároltam többször, és nagyon elégedett vagyok!
www.partychemicals.hu
Válasz
Ogi 2021.junius.17 01:10
Jó üzlet, eredeti termékek gazdag választéka. Mindent elég gyorsan eljuttattak. Elégedett vagyok az áruk szolgáltatásával és minőségével.
www.partychemicals.hu
Válasz
Ari 2021.junius.17 19:00
Gyors kiszállítás. Nagyon jó részletes tanács. Kiváló minőségű termékek. Minden csodálatos. A termékeket másnap megkaptam, a leírásnak megfelelően adták át.
www.partychemicals.hu
Válasz
Grundi 2021junius.17 04:50
Rendelt, gyors szállítás, remek termék. Először rendeltem itt. Eleinte aggódtam az előre történő fizetés (banki átutalás), a szállítás és a hatékonyság miatt. De csak ki akartam próbálni. Következtetés: SUPER !!! Minden tökéletes !!!
www.partychemicals.hu
Válasz
Gabi 2021.junius.17 00:45
Full korektek ma kaptam meg a rendelésem ;)
Válasz
Olgi 2021.junius.17 07:09
Gyors, pontos szállítás! Nincs üres boríték és árverés!
www.partychemicals.hu
Válasz
Gyözi 2021.junius.17 03:58
100% megbízhatóság!korrekt oldal elégedett vagyok vele!
www.partychemicals.hu
Válasz
Roland 2021.junius.17 15:50
Amit ígérnek azt be is tartják, nem kamuznak, nem vezetnek félre.
www.partychemicals.hu
Válasz
Bocskor 2021.junius.17 00.01
Nagyon elégedet vagyok az oldalal és a termékel is kapcsolatban és köszönöm!
www.partychemicals.hu
Válasz
Suicid 2021.junius.17 09:59
Teljesen elégedett vagyok mindennel:)
Köszönöm!!
www.partychemicals.hu
Válasz
Zoltán 2021.junius.17 19:00
Korektek nagyon az amit rendelsz az jön!!
www.partychemicals.hu
Válasz
Acer 2021.junius.17 23:49
Nagyon elégedet vagyok az oldalal és a termékel is kapcsolatban és köszönöm
www.partychemicals.hu
Válasz
Ibiza 2021.junius.17 20:04
Nagyon örülök hogy rátaláltam erre a csapatra!
Gyors válaszok, Korrekt mennyiség,
www.partychemicals.hu
Korekktek mindig mindent meglehet velük beszélni 100%osan megbízhatóak!
www.partychemicals.hu
Nagyon korrekt csapat! �� Teljesen elégedett vagyok
Partychemicals.hu
Válasz
Amina 2021.junius.17 07:51
Nagyon elégedetvagyok az oldalal és a termékel is kapcsolatban és köszönöm!
Partychemicals.hu
Válasz
Olga 2021.junius.17 04:37
Messzemenőkig korrekt csapat, korrektek és segítőkészek, bátrán fordulhat hozzájuk az ember.
És ami persze mindenkit legjobban érdekel a termékeik is rendben vannak, mind mennyiségileg,mind pedig minőségileg.
Partychemicals.hu
Válasz
Oprics 2021.junius.17 11:59
Diszkrét, megbízható csapat, korrektek, mindig pontosan a megbeszélt címre és időre megérkezik a rendelt termék, csak ajánlani tudom őket!
Partychemicals.hu
Hiába próbálsz sasa másra vagy épp rám terelni, azzal hogy mocskolod az egyébkén korrekt legaljamaicant/greenbabylont/partychemicals, nem fog menni, nagyon átlátszó. Mélységesen buta cigány vagy. Nem véletlenül vagy koldus.
SASA ÉN EZT MEGCÁFOLOM MIVEL MA KAPTAM MEG A TERMÉKET;)
a laboratóriumi teszt azt mutatja, hogy az erő 99% -os
apró mennyiségben hosszú utat igényel.
szállítás 5/5
termék 5/5,
www.partychemicals.hu
Ez a második megrendelésem, és még jobb, mint az első. Kiváló minőségű termék és gyors szállítás.
partychemicals.hu
Nagyon élveztem a 3pvp-a termékel kapcsolatos kutatásaimat.Ne halgasatok ere a gyerekre ha van szemetek kinyithatnátok hogy csak sasa kritizálja öket senki más.
Partychemicals.hu
A sok érdeklödö véget ujra elérhetö minta csomagunk.
Minta csomag: 5.000Ft
Tartalma:
4×0.3g Cannabinoid por
3×0.3g Kristály
www.partychemicals.hu
Végre megérkezet a Blue kristály raktára.Képeket a webshopon megtaláltok.
www.partychemicals.hu
Készitetünk mai dátumal képet hogy lásátok van termékeink nem csak irjuk.
www.partychemicals.hu
GARANTÁLTAN, CSALODÁSOK NÉLKÜL, KERES MINKET HA NEMAKAROD HOGY POCSÉK MINÖSÉGETT KAPJÁL! FRIS KÉPEK A WEBOLDALON!
Magyarország legjobb minőségű termékei a legkedvezőbb árakon!
18 ÉVES KOR ALATT A RENDELÉS SZIGORÚAN TILOS!
Rendeléssel kapcsolatos szabályokról és tudnivalókról a Webáruházban olvashattok!
Webshop:
http://partychemicals.hu
További szép , illatos szép napot!
Tisztelettel:
PARTYCHEMICALS
Félelmetes, mint mindig. Nagyon ajánlom ezt a vállalatot. A legjobb!
www.partychemicals.hu
Válasz
Torente 2021.junius.18 00:02
Micsoda gyöngyszem. Tesztelésem során közel áll az igazi dolgokhoz. Elképesztő!
www.partychemicals.hu
Válasz
Judit 2021.junius.18 02:58
Kiváló minőségű és nagyon erős. Vigyázzon és tesztelje biztonságosan.
www.partychemicals.hu
Válasz
Tibor 2021.junius.18 06:55
A laboratóriumi teszt azt mutatja, hogy az erő 99%.
apró mennyiségben hosszú hatás.
szállítás 5/5
termék 5/5
www.partychemicals.hu
Válasz
OGi 2021.junius.18 08:13
Nagyon jó minőségű, tökéletes az élmények javításához és a laboratóriumi pillanatok viccesebbé tételéhez!
A szállítás elég hatékony, mindenképpen megrendelem újra.
www.partychemicals.hu
LEGALJAMAICANHERBAL CSALÓ
GREENBABYLON CSALÓ
PARTYCHEMICALS CSALÓ
Nem én irtam ki xdxd
Csak a Partychemikals a Csaló!!!!
Halod te gyerek már unalmas vagy nagyon huz már el a forumrol magadban komentelaz it te.Aztsem tudod mikeket irkàlsz már ki megbolondultál vagy mi van veled.Már 1x leirtam neked de te nem értel hány éves vagy ember??Nem kérünk belöled fel birod ezt fogni??Találj magadnak 1 barátot vagy jác el a faszodal.Ne it éld ki magad te bohoc.Mások keresgélnek temeg a korekt webshopokat lejárod azután jösz 1 webnode oldalal ami kajak levágos hogy behuzás;)Ember fogd már fel nemtudsz behuzni senkitsem.Legaláb akiket te kritizálz azoknak van fent kép is te mocskós csaló kutya.Nyomd el magad hid el senki nem kiváncsi a hüjeségeidre.
Hiába próbálsz másra vagy épp rám terelni, azzal hogy mocskolod az egyébkén korrekt legaljamaicant/greenbabylont/partychemicals, nem fog menni, nagyon átlátszó. Mélységesen buta cigány vagy. Nem véletlenül vagy koldus.
2021. június 18. 10:40
Unknown írta...
Félelmetes, mint mindig. Nagyon ajánlom ezt a vállalatot. A legjobb!
www.partychemicals.hu
Válasz
Torente 2021.junius.18 00:02
Micsoda gyöngyszem. Tesztelésem során közel áll az igazi dolgokhoz. Elképesztő!
www.partychemicals.hu
Válasz
Judit 2021.junius.18 02:58
Kiváló minőségű és nagyon erős. Vigyázzon és tesztelje biztonságosan.
www.partychemicals.hu
Válasz
Tibor 2021.junius.18 06:55
A laboratóriumi teszt azt mutatja, hogy az erő 99%.
apró mennyiségben hosszú hatás.
szállítás 5/5
termék 5/5
www.partychemicals.hu
Válasz
OGi 2021.junius.18 08:13
Nagyon jó minőségű, tökéletes az élmények javításához és a laboratóriumi pillanatok viccesebbé tételéhez!
A szállítás elég hatékony, mindenképpen megrendelem újra.
www.partychemicals.hu
Hiába próbálsz másra vagy épp rám terelni, azzal hogy mocskolod az egyébkén korrekt legaljamaicant/greenbabylont/partychemicals, nem fog menni, nagyon átlátszó. Mélységesen buta cigány vagy. Nem véletlenül vagy koldus.
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
PARTYCHEMICALS CSALÁS!
partychemicals.hu CSALÁS
greenbabylon.eu CSALÁS
legaljamaicanherbal.eu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
PARTYCHEMICALS CSALÁS!
C S A L Á S
Szerintem te it éled ki magad mert még a saját szüleidet is meglopot de bohoc és ide feljösz vergödni mert pl nincs kivel elmenyél 1 jo hamburgert megeni vagy stb mert mindenkit átvertél már még az ismeröseid közül is és nem foglalkoznak veled ki vagy kűlönitve és ide feljösz vergödni a roszbajtol te csicska.Szerintem ide véleményeket kéne irni nem amit te csinálsz te bohoc
Te nagyon kevered a szezont a fazonal öcskös.A 2cim nemis ugyanaz.
Ha megnézed.aki behuzta a népet az 1 kibaszot csicska lehetet.Mivel a behuzos cime.
rendeles.partychemicals@protonmail.com
Ez neked miota 1 webshop???
És néz fel ide a webshopra most néztem meg joban.A tegnapi dátumal vanak fent nekiek képek.;)
Ha már it tartunk szerintem elsönek nézd meg ne vádaskodj it indokolatlanul.A korekt oldal.
WWW.PARTYCHEMICALS.HU
VESETEK RÁ 1 PILANTÁST MÁR ÉN NEM ÁLOK MELETÜK DE AZÉRT SZERINTEM IT VAN TERMÉK NEM AHOGY TE IROD SASA ;)
Sasa most amiért nem küldtünk neked ingyenes mintat mit kel it vergödni!!!Már kaptál tölünk mintát 1sö körbe most meg it vered a nyálad......Ja és engem ne vegyetek bele a primitiv beszélgetéseitekbe nekem it senkihez semi közöm.
Nagyon korrekt csapat! �� Teljesen elégedett vagyok
Partychemicals.hu
Válasz
(BNC) 2021.junius.20 07:51
Nagyon elégedetvagyok az oldalal és a termékel is kapcsolatban és köszönöm!
Partychemicals.hu
Válasz
Olga 2021.junius.20 04:37
Messzemenőkig korrekt csapat, korrektek és segítőkészek, bátrán fordulhat hozzájuk az ember.
És ami persze mindenkit legjobban érdekel a termékeik is rendben vannak, mind mennyiségileg,mind pedig minőségileg.
Partychemicals.hu
Válasz
Ami 2021.junius.20 11:59
Diszkrét, megbízható csapat, korrektek, mindig pontosan a megbeszélt címre és időre megérkezik a rendelt termék, csak ajánlani tudom őket!
Partychemicals.hu
Kiemelkedő szolgáltatás. Gyors szállítás. Az áruk kiváló minőségűek. Az árak elfogadhatóak. Nagyszerű ügyfélszolgálat. Már vásároltam többször, és nagyon elégedett vagyok!
www.partychemicals.hu
(BNC) 2021.junius.20 01:10
Jó üzlet, eredeti termékek gazdag választéka. Mindent elég gyorsan eljuttattak. Elégedett vagyok az áruk szolgáltatásával és minőségével.
www.partychemicals.hu
Arina 2021.junius.20 19:00
Gyors kiszállítás. Nagyon jó részletes tanács. Kiváló minőségű termékek. Minden csodálatos. A termékeket másnap megkaptam, a leírásnak megfelelően adták át.
www.partychemicals.hu
ELZA 2021.junius.20 04:50
Rendelt, gyors szállítás, remek termék. Először rendeltem itt. Eleinte aggódtam az előre történő fizetés (banki átutalás), a szállítás és a hatékonyság miatt. De csak ki akartam próbálni. Következtetés: SUPER !!! Minden tökéletes !!!
www.partychemicals.hu
Messzemenőkig korrekt csapat, korrektek és segítőkészek, bátrán fordulhat hozzájuk az ember.
www.partychemicals.hu
Redbul 2021.junius.20 03:15
Korrekt minőség és gyors kiszállítás! Többször is fogok rendelni! ��
www.partychemicals.hu
Na 2021.junius.20 15:09
Ez így van nagyon korrektek
Erzsike 2021.junius.20 08:14
Kezdők vigyázzanak, csak tapasztalt és tajokozott embereknek ajánlom! Gyors, pontos szállítás! Nincs üres boríték és árverés!
www.partychemicals.hu
Krisztián 2021.junius.20 09:18

Ogi 2021.junius.13 01:10
Jó üzlet, eredeti termékek gazdag választéka. Mindent elég gyorsan eljuttattak. Elégedett vagyok az áruk szolgáltatásával és minőségével.
www.partychemicals.hu
Ari 2021.junius.13 19:00
Gyors kiszállítás. Nagyon jó részletes tanács. Kiváló minőségű termékek. Minden csodálatos. A termékeket másnap megkaptam, a leírásnak megfelelően adták át.
www.partychemicals.hu
Grundi 2021.junius.13 04:50
Rendelt, gyors szállítás, remek termék. Először rendeltem itt. Eleinte aggódtam az előre történő fizetés (banki átutalás), a szállítás és a hatékonyság miatt. De csak ki akartam próbálni. Következtetés: SUPER !!! Minden tökéletes !!!
www.partychemicals.hu
Csalók nevei, címei, email címei;
Balogh Gergö.
Debrecen
Tamás Zoltán György
kunszentmárton munkácsy mihály utca 37
Pavelkó krisztina, Olvasztó Róbert, Olvaszto Dominik, Horváth Tamás, Horváth Attila, Oltyán Attiláné
Email; monidujv@gmail.com
Szállítási cím: 2400 Dunaújváros Dózsa György út 2, 3is.
Kerkuska katalin
Nagyvenyim, Fő u. 43, 2421
lukaszrihard@gmail.com
monidujv@gmail.com
szoltandujv@gmail.com
Ladányi Martin
Sági róbert
7435 somogysárd Jókai köz 4
Tóth István, Kőműves József, Farkas Nikolasz
9801 Vasvár
Járdányi utca 4
204774777
kovacstiborelado@gmail.com
Szabó Máté
Kossuth utca 7.
Besenyőd
4557
Sziasztok!
A legaljamaicanherbal.eu és a greenbabylon.net továbbra is dolgozik! Új cannabinoid Szerdátol elérhető!
Válogatott ügyfeleinknek biztonságosabb platformot biztosítunk!
Rendelés leadása minden esetben weboldalon történjen! Így is biztositva lehettek hogy velünk komunikáltok, nem a 4 osztályos írástudatlan csalókkal!
Figyelem!
Új módszerrel károsítanak a csalók!
Mintát elkuldik majd nagyobb összeggel eltünnek! Utalást minden esetben pontos számsor feltüntetéssel kérik! Ez egy Barion számla, virtuális közvetítős utalási forma. Tehát ha a megjegyzés rovatba kötelezően kell számsort kitölteni biztos lehetsz benne hogy csalóval van dolgod! Ne utalj ilyen helyekre!
A legaljamaican és a greenbabylon saját fórummal rendelkezik! Ahol csak korrekt vélemények kerülnek megosztásra! Vagyis csalómentes övezet!
Fórumunk iránt üzenetben érdeklődj!
Korrekt weboldal nincs másik a piacon! Csak a;
legaljamaicanherbal.eu
greenbabylon.net
2uj csalót tudtunk fülön csipni ujbol.
Balogh Gergö.
Debrece posta utca 39 4031
Tamás Zoltán György
kunszentmárton munkácsy mihály utca 37
Ez egy nagyon korrekt oldal nincs üres boríték, vagy átverés!!
partychemicals.hu
Válasz
Zsofi 2021.junius.20 16:55
Garantált giga minőség, gyors szállítás, király mennyiség, csak ajánlani merem mindenkinek, csalódni nem fogtok.
www.partychemicals.hu
Válasz
Tobias 2021.junius.20 10:51
Másrészt tényleg korrektek, diszkrétek és gyorsan válaszolnak + segitőkészek.
Csak sokáig
www.partychemicals.hu
Válasz
Pondro 2021.junius.20 09:06
Nagyon korrekt csapat! Régen találkoztam ennyire megbizható csapattal!
partychemicals.hu
Válasz
Juditka 2021.junius.20 14:01
Korekktek mindig mindent meglehet velük beszélni 100%osan megbízhatóak!
partychemicals.hu
Válasz
Tubika 2021.junius.20 06:09
Legjobbak en a heten rendeltem elöször töllük korrekt minöség menyiség!!
WWW.PARTYCHEMICALS.HU
VÁLASZ
PETI 2021.junius.20 19:06
Korrekt mennyiség korrekt ár minőség is adja!!!
www.partychemicals.hu
Válasz
Tiborka 2021.junius.20 22:49
Diszkrét, megbízható csapat, korrektek, mindig pontosan a megbeszélt címre és időre megérkezik a rendelt termék, csak ajánlani tudom őket!
www.partychemicals.hu
Hali! Én a blue kristályt rendeltem és iszonyatosan hozza amit kell, és a virág se 10 perc alatt hervad el hanem legalább 4-5óra. Kell egy kis idő 5-10 perc mire elkezd rügyezni, de utána szép lassacskán gyönyörű lesz a növény virágzása. Nekem nagyon szépek lettek a virágaim csak ajánlani tudom mindenkinek aki kertészetben jártas
www.partychemicals.hu
A Legálherbàlvilàg rol tud valaki valamit ? Köszönöm
Csalódni nem fogtok, garantáltan tetszeni fog szerintem mindenkinek.
www.partychemicals.hu
Válasz
Otto 2021junius.21 04:20
Sziasztok nagyon korrekt oldal csak ajánlani tudom öket. Ès köszönöm a minta csomagot nagyon meg voltam vele elègedve.
www.partychemicals.hu
Daniela 2021.junius.21 00:51
Másrészt tényleg korrektek, diszkrétek és gyorsan válaszolnak + segitőkészek.
www.partychemicals.hu
Válasz
Csaba 2021.junius.21 18:44
100%ban megkapja rendelését!
Végre 1 megbízható korrekt oldal!
www.partychemicals.hu
Válasz
Gréta 2021.junius.21 07:59
Kiemelkedő szolgáltatás. Gyors szállítás. Az áruk kiváló minőségűek. Az árak elfogadhatóak. Nagyszerű ügyfélszolgálat. Már vásároltam többször, és nagyon elégedett vagyok!
www.partychemicals.hu
Ági 2021.junius.21 01:10
Jó üzlet, eredeti termékek gazdag választéka. Mindent elég gyorsan eljuttattak. Elégedett vagyok az áruk szolgáltatásával és minőségével.
www.partychemicals.hu
Ari 2021.junius.21 19:00
Gyors kiszállítás. Nagyon jó részletes tanács. Kiváló minőségű termékek. Minden csodálatos. A termékeket másnap megkaptam, a leírásnak megfelelően adták át.
www.partychemicals.hu
Grundi 2021junius.21 04:50
Rendelt, gyors szállítás, remek termék. Először rendeltem itt. Eleinte aggódtam az előre történő fizetés (banki átutalás), a szállítás és a hatékonyság miatt. De csak ki akartam próbálni. Következtetés: SUPER !!! Minden tökéletes !!!
www.partychemicals.hu
Válasz
Gabi 2021.junius.21 00:45
Full korektek ma kaptam meg a rendelésem ;)
Válasz
Olgi 2021.junius.21 07:09
Gyors, pontos szállítás! Nincs üres boríték és árverés!
www.partychemicals.hu
Válasz
Gyözi 2021.junius.21 03:58
100% megbízhatóság!korrekt oldal elégedett vagyok vele!
www.partychemicals.hu
Válasz
Roland 2021.junius.21 15:50
Amit ígérnek azt be is tartják, nem kamuznak, nem vezetnek félre.
www.partychemicals.hu
Gyerekek it már megy a forditot viszajelzések.Én ma kaptam meg a csomagot tőlük érdekes modon korektek nem ahogy ti leirjátok.Szerintem mig az ember mig saját tapasztalatal nem rendelkezik a vendorok felé nem érdemes rájuk halgatni.It ozt megy a lehuzás meg a lejárás.Csak igy továb 3 korekt webshop van.
LEGALJAMAICANHERBAL
PARTYCHEMICALS
GREENBABYLON
A többit mindet hanyagolni kel mert csak lehuzák a népet.
Sziasztok Uj fizetést elfogadunk.Postai
utalást;)Nagyon sokan kértéttek tölünk igy elfogadjuk mai naptól.
www.partychemicals.hu
A csalókal elentétben nekünk nem kel sorszámot vagy valami barionos számlához tartozó számsort feltüntetni a közleménybe;)Csakis saját számlával dolgozunk.
www.partychemicals.hu
Kristály
Mennyiség Ár
1 - 3 gr 2000 Ft / gr
4 - 5 gr 1900 Ft / gr
6 - 8 gr 1800 Ft / gr
9 - 14 gr 1700 Ft / gr
15 - 19 gr 1600 Ft / gr
20 - 49 gr 1500 Ft / gr
50 - 99 gr 1400 Ft / gr
100 - 249 gr 1300 Ft / gr
250 - 499 gr 1000 Ft / gr
500 - 999 gr 900 Ft / gr
CANNABINOID
1:80G Brutál erös
Mennyiség Ár
1 - 3 gr 5000 Ft / gr
4 - 5 gr 4500 Ft / gr
6 - 8 gr 4000 Ft / gr
9 - 14 gr 3800 Ft / gr
15 - 19 gr 3500 Ft / gr
20 - 49 gr 3200 Ft / gr
50 - 99 gr 3000 Ft / gr
100 - 249 gr 2500 Ft / gr
250 - 499 gr 2100 Ft / gr
500 - 999 gr 1900 Ft / gr
Postai úton történő vásárlás esetéén,a rendelt termék értékét ,előre kell téríteni!
Rendelès leadása: chemicals-research@tutanota.com címen.
Uj Cannabinoid raktáron!!Fris képel.
WWW.PARTYCHEMICALS.HU
Hello Ma vetem átt a csomagot tölük Az volt bene amit Meg beszéltünk mintába.Én csak ajánlani tudom ökett Edig nem jött még tölük üres csomag Csak jó tapasztalat
partychemicals.hu
most jöttem haza a postáról, az van benne amit megbeszéltünk www.partychemicals.hu
Rátettem mérlegre pontosan annyi.
Nem gonoltam volna hogy elküldi.
Most is olyat küldött amilyen a minta volt ugyan olyan kemény.
Örülök hogy van végre egy ember aki nem basz átt meg nem tilt le miután a pénzt elküldöm.
Aki azt állítja róluk H csalók annak az élete nagyon nincs rendben ha nem tudtok türelemmel várni nem csak ti vagytok van egy sorrend itt mindenki megkapja azt amit rendel!!nagyon is rendben van a partychemicals ha türelmetlenek vagytok és csak ocsárolni tudjátok fejezetek be ezt a szakmát mert ami jó az jó ennyi a történet további szép napot sziasztok!
www.partychemicals.hu
Szerintem ide az emberek véleményt járnak megosztani.Ha már it tartunk kedves sasa.Veled nem mi baj van szerintem ez 1 forum és te it éled ki magadat jo ember;);) De hát ez van.It csak te töb néven lejársz mindenkit te senkiházi büdös ide érzem hogy rohadol elfele;)A partychemicals.Greenbabylon.Legaljamaicanherbal.Ök egyedül a legkorektebek te meg hogy mit beszélsz félre.Mindenkinek van szeme meg minden szerintem észreveheti te minden korekt vendort lejársz.Nálad nincs kivétel te beteg álat.It éled ki magadat te büdös gyökér.Még szöveg javitot használsz meg belgáskodsz stb.De én it hagytam aba veled.3korekt vendor van.
Greenbabylon
Partychemicals
Legaljamaicanherbal.
Mind a 3tol vetem már át nem 1-2 csomit.Most a jamaicanherbal kicsit gyenge de a partychemicals cannabinoidja az nagyon adja.
ÜDV MINDENKINEK
BALÁZS!!!
Sziasztok nemŕég érkezet meg a csomag a partychemicals tol edig minden rendben van amit igért azt küldte;)Csak mindenkinek ajánlani tudom.
Ja és ami nagyon fontos.It nen kel számsort irni meg stb.Azt irsz a közlemény rovatba amit te jonak látsz;)
Hello mindenkinek.Ma vetem át a csomagomat a partychemicals oldalrol.Nagyon diszkrét a csomagolás.A minöségröl is nagyon brutál.Nagyon elégedet vagyok velük.
GARANTÁLTAN, CSALODÁSOK NÉLKÜL, KERES MINKET HA NEMAKAROD HOGY POCSÉK MINÖSÉGETT KAPJÁL!
Magyarország legjobb minőségű termékei a legkedvezőbb árakon!
https://eurochemicals.webnode.hu
Látszik hogy az EUROCHEMICALS ugyanaz mint a PARTYCHEMICALS.
Aki fogyatékos az inkább pucoljon téglát, előbb lesz pénze..
Most vetem át a partychemicals.hu oldalrol a kristályt nagyon jol néz ki a blue kristály;) mindenkinek ajánlom öket.
Sziasztok!
Partychemicals.hu-tol rendeltem alapot és megis jött . Ajánlom mindenkinek , tényleg megbízható és a termékek is prémium minőségű!!!!
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
PARTYCHEMICALS CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
PARTYCHEMICALS CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
PARTYCHEMICALS CSALÁS
Nagyon jó fajta égetös krist kaptam ma a partychemicals oldalrol.csak mindenkinek ajánlanám öket.
Szevasztok.
Mondjátok már meg mi bajotok van nektek a partychemicalsal.Mert csak enyit látok ki irva de semi konkrét bizonyiték nincs elenük.Ezt én nem értem már töb rendelésemen tul vagyok és mindig csak azt kapom amit rendelek.Söt még inkáb mindig töbet küld.Nagyon preciz csomagolás.A termékük meg;)Nem irkálom Ezt tapasztalni kel gyerekek.
A partychemicals legaljamaicanherbal greenbabylon egy retkes csaló fereg ne doljetek be ennek a szánalmas fasznak!!!!
Akit ezen az oldalon be huztak.
Nyírbátor Bethlen Gábor utca 4 Varga Anita
https://herbal-rendeles-2021.webnode.hu
Ma kaptam a partychemicals.hu oldalrol utaláshoz adatokat.
Valaki ismeri ezta duhony rita nevü Nevet mert ide kelene utalni??
Az a régi partychemicals bank számlaszám;) végre már visza tértek.
Énis ma adom le már náluk a rendelés
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
PARTYCHEMICALS CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
PARTYCHEMICALS CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
PARTYCHEMICALS CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
PARTYCHEMICALS CSALÁS
Partychemicals CSALÁS
Legaljamaicanherbal CSALÁS
Greenbabylon CSALÁS
Partychemicals CSALÁS
Legaljamaicanherbal CSALÁS
Greenbabylon CSALÁS
Partychemicals CSALÁS
Legaljamaicanherbal CSALÁS
Greenbabylon CSALÁS
Partychemicals CSALÁS
Legaljamaicanherbal CSALÁS
Greenbabylon CSALÁS
Partychemicals CSALÁS
Legaljamaicanherbal CSALÁS
Greenbabylon CSALÁS
Partychemicals CSALÁS
Legaljamaicanherbal CSALÁS
Greenbabylon CSALÁS
Büdös analfabéta dögevő undorító patkány.
Partychemicals nyomorult kurva
Greenbabylon nyomorult kurva
Legaljamaicanherbal nyomorult kurva
partychemicals.hu CSALÁS
Legaljamaicanherbal.eu CSALÁS
Greenbabylon.eu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
Legaljamaicanherbal.eu CSALÁS
Greenbabylon.eu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
Legaljamaicanherbal.eu CSALÁS
Greenbabylon.eu CSALÁS
A partychemicals greenbabylon legaljamaicanherbal egy retkes belterjes csaló féreg!!!!
Bocsánat nemjol irtam.
Xdxd te nyomorék am remélem vagod hogy ezzel már semmire sem mész, neked be fellegzett partychemicals.hu greenbabylon.eu legaljamaicanherbal.eu retkes csalók
Senki ne rendeljen inen egy és ugyan az a csaló kutya.Legaljamaicanherbal greenbabylon partychemicals ugyanz a lehuzos büdös belterjes cigány.
partychemicals!!!
Rendeltem toluk mintat . De még Azt see kuldtek El . Majd akkor akkor Meg hogy Ott a postán felhivtam a postat ketszer is es senki nem hallott ilyen csomagrol. Engem nem erdekel ki mit hisz de komolyan atbasszak Az embert!! De nyugodtan probalkozzatok ha van Sok felesleges penzetek.
Erdekes amelyik nap kuldtem nekik postai rozsaszin csekkel penzt azota mar Az is Jo nekik !! Haha kurva vicces remélem megkapjatok majd a magatoket
Sziasztok igaz 2honapja de Legaljamaicanherbal.Eu oldalrol White Cannat rendeltem igaz 32euro volt meg negy nap de kuldtek .A Sasan kivul vki mert (mar akkor is azt Mondta atbaszas es Nem volt az) tudja h mukodik e az oldal ????
Mindegy nyugodtan rendeljetek toluk ha van felesleges kidobando penzetek. Engem nem is erdekel szerencsere nem sokkal huztak be de akkoris mondom ide azert irok egy velemenyt. Mert ez mar tulzas amennyi csalo van.
a legaljamaicanherbal.Eu Oldalrol rendeltel mostanaban ??????
Azt nem én irtam hanem a partychemicals a nevemben és a legaljamaicanrol meg a green babylon rol semmit nem tudok csak azt tudom hogy a partychemicals az egy csaló féreg ennyi.
Sziasztok végre ma megis kaptam a rendelésem korektt oldal 1:40be kevertem ki és 1 óra intenziv hatás megfizethetö árak.Az oldalon képek minden a honlap cimével.Mindenkinek csak ajánlom öket.
partychemicals.hu
Válasz
Unknown 2021.junius.29 7:51
Sziasztok végre ma megis kaptam a rendelésem korektt oldal 1:40be kevertem ki és 1 óra intenziv hatás megfizethetö árak.Az oldalon képek minden a honlap cimével.Mindenkinek csak ajánlom öket.
partychemicals.hu
Válasz
Dorina 2021.junius.29 10:04
Mindenkinek ajánlanám a partychemicals.hu
Full korekt csapat!Végre a sok csalódások után 1 korektt megbizható oldal!!It tuti nem fogsz csalódni.Nézetek szét garantáltan 1ósztály megfizethető áron!!
Válasz
Kisroli 2021.junius.29 13:20
Aki kételkedne mint énis kételkedtem mig megnem kaptam a mintacsomagot.Nagyon jo árban dolgoznak persze nem ingyen van a minta de legaláb kapsz is a pénzedért nagyon jó termékett!Nyugodt szivel ajánlom ökett.
partychemicals.hu
Válasz
Gozi 2021.junius.29 09:54
Messzemenőkig korrekt csapat, korrektek és segítőkészek, bátrán fordulhat hozzájuk az ember.
És ami persze mindenkit legjobban érdekel a termékeik is rendben vannak, mind mennyiségileg,mind pedig minőségileg.
Amit ígérnek azt be is tartják, nem kamuznak, nem vezetnek félre.
Tiszta szívvel ajánlom őket, nem fogsz csalódni.
partychemicals.hu
Válasz
Unknow 2021.junius.29 23:13
Friss képekek.
partychemicals.hu
Nézetek szét aki csaló szerintem ijen képeket nem tesz fel!!!
Full korekt.Nemrég kaptam meg a rendelésem.
Válasz
Petike 2021.junius.29 7:47
Teljes mértékben megfelelt! termek rendelessel éltem!
Oda bök ahova kell! Kezdők vigyázzanak, csak tapasztalt és tajokozott embereknek ajánlom! Gyors, pontos szállítás! Nincs üres boríték és átverés!
Partychemical.hu
Válasz
Dani 2021.junius.29 11:23
Ez egy nagyon korrekt oldal nincs üres boríték, vagy átverés, garantált giga minőség, gyors szállítás, király mennyiség, csak ajánlani merem mindenkinek, csalódni nem fogtok, garantáltan tetszeni fog szerintem mindenkinek💯💯
partychemicals.hu
Válasz
Droi 2021.junius.30 13:30
Nagyon örülök hogy rátaláltam erre a csapatra!
Gyors válaszok, Korrekt mennyiség, Korrekt árak es eddigi legjobb minösegü áru!😎
Remelem a jővöben is elérhetöek lesztek és nem lesz semmi gond!!
‼️Csak ajánlani tudom‼️
‼️Diszkréció‼️
partychemicals.hu
Válasz
Zsanet 2021.junius.30 7:54
Nagyon elégedetvagyok az oldalal és a termékel is kapcsolatban és köszönöm!
Partychemicals.hu
A kocsog a nevemben irkalt a legaljamaicanrol meg a green babylon ugyan az a csaló.Ne rendeljetek tölük. De a partychemicals greenbabylon legaljamaicanherbal az tuti atbaszas!!!
Legaljamaicanherbal.eu CSALÁS
Greenbabylon.eu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
Legaljamaicanherbal.eu CSALÁS
Greenbabylon.eu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
Legaljamaicanherbal.eu CSALÁS
Greenbabylon.eu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
Legaljamaicanherbal.eu CSALÁS
Greenbabylon.eu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
Legaljamaicanherbal.eu CSALÁS
Greenbabylon.eu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
Legaljamaicanherbal.eu CSALÁS
Greenbabylon.eu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
Legaljamaicanherbal.eu CSALÁS
Greenbabylon.eu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
Legaljamaicanherbal.eu CSALÁS
Greenbabylon.eu CSALÁS
partychemicals.hu CSALÁS
Legaljamaicanherbal.eu CSALÁS
Csak a partychemicals a csaló
Herbal dark erröl tudtok valamit ? allitolag a registered herballabornak adja ki magat
Kis és nagy mennyiségben, mindig a legjobb minőség. Válassz minket
Mindig diszkrét és biztonságos csomagolásban küldjük ki rendeléseinket expressz szolgálattal.
Nálunk mindig a legjobb minőségü termékeket vásárolhatod.
Garantáltan elégedett leszel termékeinkkel
Cégünknél mindig versenyképes árakon vásárolhat, kis és nagy mennyiségben.
Füstölőink alapanyaga a legjobb herbál anyagok, melyek elszíneződhetnek és kristályosodhatnak. Ez természetes reakció és minőségét nem befolyásolja
Weboldal:
goldherbal.eu
Valaki rendelt már inen?
WWW.GOLDHERBAL.EU
Goldherbal CSALÁS
Goldherbal CSALÁS
Goldherbal CSALÁS
Goldherbal CSALÁS
Goldherbal CSALÁS
Goldherbal CSALÁS
Goldherbal CSALÁS
Goldherbal=Partychemicals
Goldherbal=Partychemicals
Goldherbal=Partychemicals
Goldherbal=Partychemicals
GOLDHERBAL CSALÁS
Goldherbal=Partychemicals
Goldherbal=Partychemicals
Goldherbal=Partychemicals
Goldherbal=Partychemicals
GOLDHERBAL CSALÁS
GOLDHERBAL CSALÁS
GOLDHERBAL CSALÁS
GOLDHERBAL CSALÁS
GOLDHERBAL CSALÁS
GOLDHERBAL CSALÁS
GOLDHERBAL CSALÁS
GOLDHERBAL CSALÁS
GOLDHERBAL CSALÁS
CSALÁS CSALÁS CSALÁS CSALÁS CSALÁS CSALÁS CSALÁS CSALÁS
PARTYCHMICALS = GOLDHERBAL
Goldherbal CSALÁS
Goldherbal CSALÁS
Goldherbal CSALÁS
Goldherbal CSALÁS
Goldherbal CSALÁS
Goldherbal CSALÁS
Goldherbal CSALÁS
Goldherbal=Partychemicals
Goldherbal=Partychemicals
Goldherbal=Partychemicals
Goldherbal=Partychemicals
GOLDHERBAL CSALÁS
Goldherbal=Partychemicals
Goldherbal=Partychemicals
Goldherbal=Partychemicals
Goldherbal=Partychemicals
GOLDHERBAL CSALÁS
GOLDHERBAL CSALÁS
GOLDHERBAL CSALÁS
GOLDHERBAL CSALÁS
GOLDHERBAL CSALÁS
GOLDHERBAL CSALÁS
GOLDHERBAL CSALÁS
GOLDHERBAL CSALÁS
GOLDHERBAL CSALÁS
PARTYCHEMICALS = GOLDHERBAL
CSALÁS CSALÁS CSALÁS CSALÁS CSALÁS CSALÁS CSALÁS CSALÁS
Sziasztok !
Szeretnék bemutatkozni!
Goldherbal vagyok,nem rég kerültünk a piacra ,és szeretnénk terjeszkedni,hogy minél,kevesebb CSALÓ legyen a piacon!
Még igaz új onnan,de már most sikerereket értünk el a termékeinkkel!
Minta Csomag
Weboldal:
WWW.GOLDHERBAL.EU
CSALÁS CSALÁS CSALÁS CSALÁS CSALÁS CSALÁS CSALÁS CSALÁS
PARTYCHMICALS = GOLDHERBAL
Goldherbal CSALÁS
Goldherbal CSALÁS
Goldherbal CSALÁS
Goldherbal CSALÁS
Goldherbal CSALÁS
Goldherbal CSALÁS
Goldherbal CSALÁS
Goldherbal=Partychemicals
Goldherbal=Partychemicals
Goldherbal=Partychemicals
Goldherbal=Partychemicals
GOLDHERBAL CSALÁS
Goldherbal=Partychemicals
Goldherbal = Partychemicals

én ma megkaptam a goldherbal.eu tol a csomagot nem tudom te miről beszélsz full korekt a gyerek
Büdös dögevő elmaradott küszöbrágó cigány
GOLDHERBAL = PARTYCAFKA=GREENBABYLON=LEGALJAMAICANHERBAL
A tegnap kaptam nagyon jo cannabinoidot végre mindenkinek csak ajánlom őket 1:50be kevertem és 1-2slukos let. Mindenkinek ajánlom őket.
GOLDHERBAL.EU
GARANTÁLTAN, CSALODÁSOK NÉLKÜL, KERES MINKET HA NEMAKAROD HOGY POCSÉK MINÖSÉGETT KAPJÁL!
Magyarország legjobb minőségű termékei a legkedvezőbb árakon!
goldherbal.eu
Én csűtőrtőkőn beprobáltam a goldherbal.eu weboldalt. Pénteken délelőtt átvetem munka után amit rendeltem nem nagy menyiséget rendeltem 0.5g cannabinoid ot rendeltem. Ahogy igérték megis kaptam a rendelésem. Péntek este bekevertem 20g nővénybe és ijen 40perces nagyon jo herbál let belőle.Kérdeztem tőle hogy mik ezek a kiirások a fórumon ere azt a választ kaptam zőle. Ő is lása mi fojik iten de ő ezt csak ki tudja kacagni. Amint ő felrakta az oldalt már egyből csalok voltak. Ez téleg érdekes ha viszanézitek aznap már csalónak mondták őket kőzben meg senki nem vet még tőle. Ez nagyon nagy. It sasa te vagy a legnagyob csaló vagy 10 fiókal.
Sziasztok. Egy új cég vagyunk a piacon.
Nallunk forgalmazott termékek 100% ban C lista mentesek.
Minta csomag igényelhető
GOLDHERBAL.EU
Kezdők vigyázzanak, csak tapasztalt és tajokozott embereknek ajánlom! Gyors, pontos szállítás! Nincs üres boríték és átverés!
www.goldherbal.eu
halod sasa amit ajánlotál oldalt be rántotak a tegnap. Megadtad cimed neved mindent Szánto Sándor..... Ha nem akarod hogy megkereselek akor a pénzem kűld visza. Ne hidjetek el neki semit engem is átvert.

Sziasztok.
Csűtőrtőkőn rendeltem a Goldherbaltól.
pénteken meg is érkezett.
Cannabinoidot rendeltem tőlük azt mondták 1:60 keverési arány ajánlott... Én 1:40 be kevertem és brutális füstölőt kaptam.
Csak ajánlani tudom őket köszi goldherbal...:)
Ha valaki szeretne rendelni tőlük ciműk a következő.
www.goldherbal.eu
Újra rendelhető erős cannabinoid
Megbízható és gyors házhozszállítás.
Kis és nagy mennyiségben, mindig a legjobb minőség. Válassz minket
Mindig diszkrét és biztonságos csomagolásban küldjük ki rendeléseinket expressz szolgálattal.
Nálunk mindig a legjobb minőségü termékeket vásárolhatod.
Garantáltan elégedett leszel termékeinkkel
Cégünknél mindig versenyképes árakon vásárolhat, kis és nagy mennyiségben.
Füstölőink alapanyaga a legjobb herbál anyagok, melyek elszíneződhetnek és kristályosodhatnak. Ez természetes reakció és minőségét nem befolyásolja.

SASA ANYÁD BASZÁK
SASA ANYÁD BASZÁK
SASA ANYÁD BASZÁK
SASA ANYÁD BASZÁK
SASA SZÁNTO SÁNDOR ANYÁD BASZÁK
SASA SZÁNTO SÁNDOR ANYÁD BASZÁK
SASA SZÁNTO SÁNDOR ANYÁD BASZÁK
SASA ANYÁD BASZÁK
SASA ANYÁD BASZÁK
SASA ANYÁD BASZÁK
SASA ANYÁD BASZÁK
SASA SZÁNTO SÁNDOR ANYÁD BASZÁK
SASA SZÁNTO SÁNDOR ANYÁD BASZÁK
SASA SZÁNTO SÁNDOR ANYÁD BASZÁK
SASA ANYÁD BASZÁK
SASA ANYÁD BASZÁK
SASA ANYÁD BASZÁK
SASA ANYÁD BASZÁK
SASA SZÁNTO SÁNDOR ANYÁD BASZÁK
SASA SZÁNTO SÁNDOR ANYÁD BASZÁK
SASA SZÁNTO SÁNDOR ANYÁD BASZÁK
SASA ANYÁD BASZÁK
SASA ANYÁD BASZÁK
SASA ANYÁD BASZÁK
SASA ANYÁD BASZÁK
SASA SZÁNTO SÁNDOR ANYÁD BASZÁK
SASA SZÁNTO SÁNDOR ANYÁD BASZÁK
SASA SZÁNTO SÁNDOR ANYÁD BASZÁK
SASA ANYÁD BASZÁK
SASA ANYÁD BASZÁK
SASA ANYÁD BASZÁK
SASA ANYÁD BASZÁK
SASA SZÁNTO SÁNDOR ANYÁD BASZÁK
SASA SZÁNTO SÁNDOR ANYÁD BASZÁK
SASA SZÁNTO SÁNDOR ANYÁD BASZÁK
SASA ANYÁD BASZÁK
SASA ANYÁD BASZÁK
SASA ANYÁD BASZÁK
SASA ANYÁD BASZÁK
SASA SZÁNTO SÁNDOR ANYÁD BASZÁK
SASA SZÁNTO SÁNDOR ANYÁD BASZÁK
SASA SZÁNTO SÁNDOR ANYÁD BASZÁK
SASA ANYÁD BASZÁK
SASA ANYÁD BASZÁK
SASA ANYÁD BASZÁK
SASA ANYÁD BASZÁK
SASA SZÁNTO SÁNDOR ANYÁD BASZÁK
SASA SZÁNTO SÁNDOR ANYÁD BASZÁK
SASA SZÁNTO SÁNDOR ANYÁD BASZÁK
SASA ANYÁD BASZÁK
SASA ANYÁD BASZÁK
SASA ANYÁD BASZÁK
SASA ANYÁD BASZÁK
SASA SZÁNTO SÁNDOR ANYÁD BASZÁK
SASA SZÁNTO SÁNDOR ANYÁD BASZÁK
SASA SZÁNTO SÁNDOR ANYÁD BASZÁK
SASA ANYÁD BASZÁK
SASA ANYÁD BASZÁK
SASA ANYÁD BASZÁK
SASA ANYÁD BASZÁK
SASA SZÁNTO SÁNDOR ANYÁD BASZÁK
SASA SZÁNTO SÁNDOR ANYÁD BASZÁK
SASA SZÁNTO SÁNDOR ANYÁD BASZÁK
SASA ANYÁD BASZÁK
SASA ANYÁD BASZÁK
SASA ANYÁD BASZÁK
SASA ANYÁD BASZÁK
SASA SZÁNTO SÁNDOR ANYÁD BASZÁK
SASA SZÁNTO SÁNDOR ANYÁD BASZÁK
SASA SZÁNTO SÁNDOR ANYÁD BASZÁK
Sziasztok
Üdvözöllek minden kedves leendő,és új tagunkat !
Pár mondat rollunk .
3 Főből álló csapat vagyunk ,mindegyik tagunk,egy fő ellátó, igy ezáltal tudjuk a termékeinket a legkedvezőbb áron biztosítani. !
Nálunk HETI 3x van termék feladás! Hétfő,Szerda,Péntek .
megrendelő adatait szigorúan tároljuk.
WWW.IZLANDSMOKE.EU
partychem a goldenherb az izland smoke csaló
Csalódni nem fogtok, garantáltan tetszeni fog szerintem mindenkinek.
www.goldherbal.eu
János 2021.julius.4 04:20
Sziasztok nagyon korrekt oldal csak ajánlani tudom öket. Ès köszönöm a minta csomagot nagyon meg voltam vele elègedve.
www.goldherbal.eu
Válasz
Emma 2021. julius.4 00:51
Másrészt tényleg korrektek, diszkrétek és gyorsan válaszolnak + segitőkészek.
www.goldherbal.eu
Válasz
Aceton 2021.julius.5 19:09
100%ban megkapja rendelését!
Végre 1 megbízható korrekt oldal!
www.goldherbal.eu
partychem a goldenherb az izland smoke ugyanaaz a csaló!!!!
CSALÁS CSALÁS CSALÁS CSALÁS CSALÁS CSALÁS CSALÁS CSALÁS
Partychemicals = Goldherbal = Izlandsmoke

Hétfőn rendeltem a izlansmoke.eu.
Hétfőn felis adták ma meg is érkezett.
Cannabinoidot rendeltem tőlük azt mondták 1:80 keverési arány ajánlott... Én 1:60 be kevertem és brutális füstölőt kaptam.
Csak ajánlani tudom őket köszi izlandsmoke...:)
Ha valaki szeretne rendelni tőlük email ciműk a következő.
www.izlandsmoke.eu
ZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
Vasarolnek Herbal fustolot salgotarjan paszto hatvan eger Szemelyesen .. Olah0511@freemail.hu
islandsmoke.eu Nagyon jo cannabinoid van náluk.
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
IZLANDSMOKE BEHÚZÁS
változot a véleményem a goldherbal. eu oldalrol rendeltem tőlűk és téleg kűldik amit kel mindenkinek csak ajánlanám őket.
Ha valaki ir a nevemben és azt mondja hogy csaló na ő a legnagyob csaló. Csak igy továb goldherbal.eu
Mindenkinek csak ajánlom őket énis most adok le egy nagyob rendelest.
Várjuk Régi és Új Viszonteladóinkat,és a visszatérő vásárlóinknak. Vásárlóink,adatait szigorúan bizalmasan kezeljük,és a csomag feladását követően töröljük!!További kedvezményeket biztosítunk!! A termékek diszkrét csomagolásban érkeznek!!Termékeink legálisak, megfelelnek a Magyarországon hatályos jogszabályi előírásoknak.
www.izlandsmoke.eu
Csalódni nem fogtok, garantáltan tetszeni fog szerintem mindenkinek.
www.izlandsmoke. eu
Otti 2021.julius.07 04:20
Sziasztok nagyon korrekt oldal csak ajánlani tudom öket. Ès köszönöm a minta csomagot nagyon meg voltam vele elègedve.
www.izlandsmoke.eu
Válasz
Daniela 2021.junius.07 00:51
Másrészt tényleg korrektek, diszkrétek és gyorsan válaszolnak + segitőkészek.
www.izlandsmoke.eu
Válasz
Ani 2021.junius.7 19:09
100%ban megkapja rendelését!
Végre 1 megbízható korrekt oldal!
www.izlandsmoke.eu
WWW.IZLANDSMOKE.EU NAGYON KOREKTEK:)
WWW.IZLANDSMOKE.EU NAGYON BÜDÖS LEHÚZÓS CSÖVES CIGÁNY!
kendyweed6.webnode.hu/
Csaló ma vetem át a csomagot porcukrot kűld.
*vettem *küld
Undorító koszos analfabéta izlandi patkány
Sziasztok uj képeket tetűnk fől a sok csaló véget.Ezeket a képeket nem igen lehet googlérol letőlteni.
www.izlandsmoke.eu
Mocskos dögevő, kár is erőlködnöd.
IZLANDSMOKE.EU CSALÓ GECI
Nagyon jo fajta égetős krisit kaptam ma. Ritka most az ijen elado.
www.izlandsmoke.eu
Mai nap kaptam meg tölük a csomagot Az volt bene amit rendeltem 2 sárga canna brutál erös Én csak ajanlani tudom okett.
izlandsmoke.eu
Kiemelkedő szolgáltatás. Gyors szállítás. Az áruk kiváló minőségűek. Az árak elfogadhatóak. Nagyszerű ügyfélszolgálat. Már vásároltam többször, és nagyon elégedett vagyok!
www.izlandsmoke.eu
aceton 2021.julius.08 1:10
Jó üzlet, eredeti termékek gazdag választéka. Mindent elég gyorsan eljuttattak. Elégedett vagyok az áruk szolgáltatásával és minőségével.
www.izlandsmoke.eu
Ani 2021.jjulius.0819:00
Gyors kiszállítás. Nagyon jó részletes tanács. Kiváló minőségű termékek. Minden csodálatos. A termékeket másnap megkaptam, a leírásnak megfelelően adták át.
www.izlandsmoke.eu
Antal 2021.julius.08 04:50
Rendelt, gyors szállítás, remek termék. Először rendeltem itt. Eleinte aggódtam az előre történő fizetés (banki átutalás), a szállítás és a hatékonyság miatt. De csak ki akartam próbálni. Következtetés: SUPER !!! Minden tökéletes !!!
www.izlandsmoke.eu
legjobb oldal én is innen rendeltem nagyon gyors és nagyon jo cucot árulnak csak ajánlni tudom :)
www.izlandsmoke.eu
Szevasztok most jöttem haza a postáról, az van benne amit megbeszéltünk www.izlandsmoke.eu
Rátettem mérlegre pontosan annyi.
Nem gonoltam volna hogy elküldi.
Köszi izlandsmoke nagyon komoly a cannabinoid mennyisegre is tokeletesen pontos a 1g(-)os csomim😄😄😄❤ csak ajanlom oket szerintem az egyetlen korrekt elad0 most akinél jó termekek is vannak raadasul😊😊😊
KOSZONONOM VEGREE! ISLANDSMOKE. EU NEM KAMU!!!! EN MEGKAPTAM A RENDELÉSEM EZ PENTEKEN VOLT ES MOST FOGYOT KI! RENDELJEN MINDENKI BATRAN!! REMELEM SOKAT SEGITETTTEMM! PACSI! 😎
Messze ők a legkorrektebbek és messze nálluk van a legjobb minőség is! :)
Mindenkinek bátran ajánlom őket! :)
Csak a ;
www.izlandsmoke.eu
CSALÁS CSALÁS CSALÁS CSALÁS CSALÁS CSALÁS
Partychemicals / Goldherbal / Izlandsmoke
CSALÁS CSALÁS CSALÁS CSALÁS CSALÁS CSALÁS
Sziasztok a sok csaló véget ingyenes minta igényelhető. Nézd meg weboldalunkon.
www.goldherbal.eu
Aki nem akarja a nevét a csalók között viszontlátni, az ne küldje el az adatait ennek a csótánynak. Úgysem küld semmit még pénzért sem.
GOLDHERBAL.EU ÁTVERÉS
Halod te bátori faszopo csaló kutya mivan éhezel baszam ki a gyomtodat te webnode csalo faszopo mi van éhes vagy huzam a szátba zsoltika.
Oldalaid te bűdős patkány
https://herbal-rendeles-2021.webnode.hu/
https://herbal93.webnode.hu/
Varga Zsolt Nyirbátor.
Elég volt már belőled te rohadék
Minden forumozonak. Akit a legalsmokeshop stb behuzó az it találja meg az emberét.
Rézműves Krisztián
4122, Gáborján,fő utca,115
Minden forumozonak. Akit a legalsmokeshop oxidchems kingherbal dexterchems Csaló az it találja meg az emberét.
Rézműves Krisztián
4122, Gáborján,fő utca,115
Kezdők vigyázzanak, csak tapasztalt és tájokozott embereknek ajánlom! Gyors, pontos szállítás! Nincs üres boríték és árverés!
www.izlandsmoke.eu
Én nem tudom mi gondotok van az izlandsmoke.eu oldalal nekem pénteken érkezet meg a csomag tőlűk és ami van most a piacon eza sok lehuzás ők a legkorekteb webshop akikel edig találkoztam a legaljamaicanherbal után.
Lejarja. Folyamat ezt latom. Lejaratja*. Itt bukjatok be. Ugyanazakat a szavakat irjatok helytelenul. Mellesleg partychemicalsnal ra kerdeztem egyszer tabira aztan googles kepeket kuldott.. szerintem jobb ha a narko biznisz vissza kerul az utcara mert ez parade��
Sziasztok!
Én innét rendeltem, korrektek, és van náluk minden, ami még ráadásul 1. osztályú minőség is!
izlandsmoke.eu
Sziasztok!
Ismét itt vagyok, csak bővűlt a termékkínálat és a mennyiség is!
Rendelhettek 2féle tabit!(régi felni felling)
És elérhető 2féle cannabinoid is!
Fehér por állagú és Citromsárga rögös!
További információkért és képekért keress e-mailben!
Továbbá; lehetőségetek van utánvételell, előre utalással, és személyes találkozóra is, természetesen itt nagyobb mennyiségben kell rendelnetek!
nagybalazs452@gmail.com
Sziasztok Hát ez nagyon nagy nagy balázs mit árulsz mézet lisztet meg valami vitaminokat:) :) Aki bedől enek a balfasznak megérdemle huz anyádba te csaló kutya.
Mocskos csalók a party chemicals
Azo bizony egy rohadék csalók
Na megérkezet a másik lehuzos senki ne vegyen tőle már régota lehuzgálja a népet eza bűdős kőcsőg nézétek meg a régebi komenteket.
Sziasztok engem is átvertél már régeben. Kaptam tőled csomagot és szépen őszehajtva űres boritékot kaptam. Ne hirdesd it magadat mindha korekt lenél. It mindenki csaló.
Senki ne rendeljen inen it mindenki csaló.
Sziasztok vki meg tudna mondani hogy a legaljamaicanherbal.Eu mukodik meg ?????? koszi
Ez meg aktualis
Nekem kell
Ez meg aktualis
Megsem probálnám már a hejedben tudjuk csaló vagy:)
http://dexterlegal.mozello.hu/
futarherbal
takacsgaborszilveszter@gmail.com
kissrichard0123@gmail.com
ezek mind 1 emberke csaló faszopó menyél inkáb dolgozni me a fűgőségűnkel játszál.
JÚNIUS 28-ÁN KINYITUNK!!! LEGÁLIS TERMÉKEKKEL! ADD LE
RENDELÉSED MIELŐBB!
DUPLA AKCIÓ!!!
MINDEN KRISTÁLY RENDELÉS MELLÉ DUPLA LIGHT MIKROKRISTÁLYT ADUNK!!
DJANGO! ! TOPTERMÉK!
3 g 6.900 Ft POSTÁVAL EGYÜTT !
5-9 1.500 Ft/g + 1000 Ft POSTA!
10-24 1.300 Ft/g + 1000 Ft POSTA! +1g DJANGO
25-49 900 Ft/g + 500 Ft POSTA! +2g DJANGO
-----
X FÜSTÖLŐ UTÁNVÉTELES ÁRAK:
5 g 11000 Ft POSTÁVAL EGYÜTT
10g 15000 Ft + 1000 Ft POSTA +1G X
25g 33000 Ft +2G X
-----
BETA ÁRAK : OLCSÓBB LETT!!!!
5 g 6.500 Ft MINIMUM RENDELÉS POSTAKÖLTSÉGGEL EGYÜTT !
6-9 1.200 Ft/g + 1000 Ft POSTAKÖLTSÉG!
10-24 900 Ft/g + 1000 Ft POSTAKÖLTSÉG!
25-49 750 Ft/g A POSTÁT MI ÁLLJUK! !
ALICE MIKROKRISTÁLY
Az ALICE nem kannabinoid nem kell növényre tenni. Megváltoztatja
a kémiai reakciót.
1g ALICE + 1g LIGHT 5.000 FT+ 3000FT POSTA
2g ALICE + 2g LIGHT 13.000 FT POSTÁVAL EGYÜTT!!!
3g ALICE + 3g LIGHT 16.000 FT POSTÁVAL EGYÜTT!!!
5g ALICE + 5g LIGHT 23.000 FT POSTÁVAL EGYÜTT!!!
10g ALICE + 10g LIGHT 40.500 FT POSTÁVAL EGYÜTT!!!
25g ALICE + 25g LIGHT 90.000 FT POSTÁVAL EGYÜTT!!!
50g ALICE + 50g LIGHT 150.000 FT POSTÁVAL EGYÜTT!!!
100g ALICE + 100g LIGHT 250.000 FT POSTÁVAL EGYÜTT!!!
250g ALICE + 150g LIGHT 500.000 FT POSTÁVAL EGYÜTT!!!
500g ALICE + 250g LIGHT 900.100 FT POSTÁVAL EGYÜTT!!!
1000g ALICE + 500g LIGHT 1.600.000 FT POSTÁVAL EGYÜTT!!!
--------------------
LIGHT MIKROKRISTÁLY
Az LIGHT nem kannabinoid nem kell növényre tenni. Megváltoztatja
a kémiai reakciót.
2g LIGHT + 2g LIGHT 6.000 FT+ 3000FT POSTA
4g LIGHT + 4g LIGHT 15.000 FT POSTÁVAL EGYÜTT!!!
5g LIGHT + 5g LIGHT 18.000 FT POSTÁVAL EGYÜTT!!!
10g LIGHT + 10g LIGHT 25.000 FT POSTÁVAL EGYÜTT!!!
20g LIGHT + 20g LIGHT 40.500 FT POSTÁVAL EGYÜTT!!!
50g LIGHT + 50g LIGHT 90.000 FT POSTÁVAL EGYÜTT!!!
100g LIGHT + 100g LIGHT 150.000 FT POSTÁVAL EGYÜTT!!!
200g LIGHT + 200g LIGHT 250.000 FT POSTÁVAL EGYÜTT!!!
500g LIGHT + 300g LIGHT 500.000 FT POSTÁVAL EGYÜTT!!!
1000g LIGHT +1000g LIGHT 900.000 FT POSTÁVAL EGYÜTT!!!
A TERMÉKEK A 2021. ÉVI HATÁLYOS JOGSZABÁLYOKNAK TELJESEN MEGFELELNEK,
SEMMILYEN TILTOTT ANYAGOT NEM TARTALMAZNAK ! ! ! !
KIZÁRÓLAG TECHNIKAI, KUTATÁSI CÉLOKRA! GUMIKESZTYŰ, VÉDŐSZEMÜVEG
HASZNÁLATA JAVALOTT!
CSAK 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK!
MINDEN EDDIGI TERMÉKTŐL KÜLÖNBÖZŐ HATÁSSAL RENDELKEZNEK .
A TERMÉKEK TELJESEN LEGÁLISAK, NEM TARTALMAZNAK SEMMILYEN TILTOTT ÖSSZETEVŐT.
MAGYARORSZÁGON TELJESEN LEGÁLIS.
Az új termékek TELJESEN LEGÁLISAK, tiltott anyagokat nem tartalmaznak !!!!
NEM EMBERI ÉS ÁLLATI FOGYASZTÁSRA.
CSAK 18 ÉVEN FELÜLI SZEMÉLYEK RENDELHETNEK.
A termék nem rendeltetésszerű használatából fakadó mellékhatásokért
felelősséget nem vállalunk.
Az általunk forgalmazott termékek kizárólag dekorációs célra
használhatóak, szigorúan nem emberi fogyasztásra.
A termék tartalmazhat irritáló anyagokat, ezért semmilyen formában nem
kerülhet az emberi szervezetbe.
Miképpen a lakk illetve a tiszta alkohol sem emberi fogyasztásra való.
A termékek vásárlása csak 18 éven felüli személyeknek lehetséges,
bármilyen továbbértékesítés, továbbadás 18 éven aluli személynek
szigorúan tilos!
Gyermekek elől elzárandó!
goldensmokeinfo@gmail.com
Megsem probálnám már a hejedben tudjuk csaló vagy:)A goldensmoke nem is ezen az emailon műkődik te rohadt csaló.
goldensmokeinfo@gmail.com
http://dexterlegal.mozello.hu/
futarherbal
takacsgaborszilveszter@gmail.com
kissrichard0123@gmail.com
ezek mind 1 emberke csaló faszopó menyél inkáb dolgozni ne a fűgőségűnkel játszál.
Csalás Csalás
goldensmokeinfo@gmail.com
http://dexterlegal.mozello.hu/
futarherbal
takacsgaborszilveszter@gmail.com
kissrichard0123@gmail.com
Csalás Csalás
Csalás Csalás
goldensmokeinfo@gmail.com
http://dexterlegal.mozello.hu/
futarherbal
takacsgaborszilveszter@gmail.com
kissrichard0123@gmail.com
Csalás Csalás
Csalás Csalás
goldensmokeinfo@gmail.com
http://dexterlegal.mozello.hu/
futarherbal
takacsgaborszilveszter@gmail.com
kissrichard0123@gmail.com
Csalás Csalás
Csalás Csalás
goldensmokeinfo@gmail.com
http://dexterlegal.mozello.hu/
futarherbal
takacsgaborszilveszter@gmail.com
kissrichard0123@gmail.com
Csalás Csalás
Csalás Csalás
goldensmokeinfo@gmail.com
http://dexterlegal.mozello.hu/
futarherbal
takacsgaborszilveszter@gmail.com
kissrichard0123@gmail.com
Csalás Csalás
Ani egy ratyi
Engem is behuzott 23 ezerrel
Valaki tud port ??? Megbizhato embert aki nem vesz le ?? 200 ezrembe kerult eddig a rendelgetes 2 szer atbasztak sokkal aki tud megbizhato embert az irjon
Jamaicanherbal.eu próbáltad már???
CSALÓK PRÓBÁLNAK VISSZAÉLNI LEGALJAMICANHERBAL NEVÉVEL!
A CÉG KIZÁRÓLAG A WEBOLDALON VAGY EMAIL CÍMEN LEADOTT RENDELÉSEKÉRT
VÁLLALJA A FELELŐSSÉGET!
A LEGALJAMAICANHERBAL.EU 2021-ben is folyamatosan követi és betartja a helyi törvényi módosításokat és a lehetőségek szerint működik! Ezen okból termékek erőssége, színe, illata, ára folyamatosan változó lehet , de GARANTÁLTAN a LEGÁLIS kereteken belül a legjobb minőségű termékeket biztosítja! 🙂
A termékek EMBERI és ÁLLATI FOGYASZTÁSRA nem alkalmasak, TILOSAK
Ujra elérhető Kristály yermékűnk is!
https://legaljamaicanherbal.eu/
Email:
jamalcanherbal@protonmail.com
grenherbaI@protonmail.com
Lehetne utanveteles vásárlási szolgáltatás azoknak a vásárlóknak akiknek nehéz megoldás az eloreutalast . Az ilyen szűk vásárlói kört is ki alalikitani,és így kiszurni a kamu rendeloket. Sokkal könnyebb lenne nekünk nektek meg jobb az üzlet miatt..... És így tényleg ti lennétek a legjobb oldal a piacon!!!!!!
A LEGALJAMAICANHERBAL.EU 2021-ben is folyamatosan követi és betartja a helyi törvényi módosításokat és a lehetőségek szerint működik! Ezen okból termékek erőssége, színe, illata, ára folyamatosan változó lehet , de GARANTÁLTAN a LEGÁLIS kereteken belül a legjobb minőségű termékeket biztosítja! 🙂
A termékek EMBERI és ÁLLATI FOGYASZTÁSRA nem alkalmasak, TILOSAK
Ujra elérhető Kristály termékűnk is!
jamalcanherbal@protonmail.com
Árlista
aug. 15., V • 17:51
WHITE CANNABINOID POR
16.000 Ft/gr
Ajánlott keverési arány: 1/40 – 1/80
Jelenlegi White Cannabinoid porunk sárga színben elérhető, de erősségre megegyezik az előző White Cannabinoid porral!
1 gr – 3 gr:
16.000 Ft/gr
4 gr – 9 gr:
15.000Ft/gr
10 gr – 24 gr:
12.000Ft/gr
25 gr – 49 gr:
9.600Ft/gr
50 gr – 100 gr:
9.000Ft/gr
CB5 CANNABINOID POR
13.000 Ft/gr
Ajánlott keverési arány: 1:35 – 1:50-ig
Sárgás-Zöld színű, erőssége megegyezik a régi “BRUTAL CANNABINOID” termékkel!
A jelenlegi Magyarországon hatályos jogszabályoknak megfelelő, legális Cannabinoid!
Termékeinket kizárólag technikai, analitikai felhasználásra értékesítjük, emberi vagy állati fogyasztásra nem alkalmasak és szigorúan tilosak!
1 gr – 3 gr:
13.000 Ft/gr
4 gr – 9 gr:
11.000Ft/gr
10 gr – 19 gr:
9.000Ft/gr
20 gr – 49 gr:
8.000Ft/gr
50 gr – 99 gr:
5.800 Ft/gr
100 gr – 199 gr:
5.000 Ft/gr
200 gr – 299 gr:
4.000 Ft/gr
300 gr –
3.500 Ft/gr
Hópihe kristály
3fp kristály
Black magic kristály
4.000 Ft/gr
A jelenlegi Magyarországon hatályos jogszabályoknak megfelelő, legális kristály!
Termékeinket kizárólag technikai, analitikai felhasználásra értékesítjük, emberi vagy állati fogyasztásra nem alkalmasak és szigorúan tilosak!
AKCIÓS ÁR!
1 gr – 2 gr:
4.000 Ft/gr
3 gr – 4 gr:
3.000Ft/gr
5 gr – 9 gr:
2.800Ft/gr
10 gr – 19 gr:
2.500Ft/gr
20 gr – 49 gr:
2.000 Ft/gr
50 gr – 99 gr:
1.600 Ft/gr
100 gr –
1.450 Ft/gr
https://legaljamaicanherbal.eu/
Email:
jamalcanherbal@protonmail.com
grenherbaI@protonmail.com
Sziasztok az Izlandsmoke-tol ne rendeljetek semmit egy nagy átbaszás lehuzos köcsög elutaltatja a penzt es nem valaszol utana . Vigyazzatok Csalo !!!!!!!
Te büdős kutya csalo geci !!! Ne rendeljetek tőle mert csalo vigyazzatok !!!!!!!! Engem is meghuzott
Mim ezek a sablon szövegek? Ezt már 60x látom más oldallal ugyanez a szöveg xdd nagyon levagos papa
Üdv, ismét rendelhető a megszokott minőség tőlünk!
Aki esetleg eddig a mi nevünkben kapott volna csomagot azok nem mi voltunk, garanciát nem vállalunk!
Ismét elérhető a megszokott jó minőség kedvező áron,várjuk régi és leendő ügyfeleinket!!
Emailban lehet fel venni velünk a kapcsolatot!
biolabor.eoldal.hu
MAIL:biofustlabor2019@gmail.com
Utánvétes fizetési mód
Űdv mindenkinek csak ajánlani tudom goldherbal.eu nagyon fain csapat:)
Szia sütök. Valami jó lasztit fel is tabis kontaktot nem. Tudtok
Megjegyzés küldése